Hírek, események

Minőségi bőrövek

Megnyitott a Csaka Borov Világítótorony, ahol minőségi bőrövek széles választéka várja a vásárlókat.

Az AsiaCenter 4000 m2 kereskedelmi és iroda területtel bővül 2017 végéig

Az AsiaCenter új emeleteket nyit meg a kereskedők és vásárlók előtt. A két épületből álló bevásárlóközpont nyugati szárnyának korábban kizárólag rendezvényekre, kiállításokra fenntartott első és második emeletének több mint 4000 m2-ét vonják be kereskedelmi területbe, amivel teret nyitnak új kereskedelmi profilok, szolgáltatások számára, valamint kiszolgálják az iroda helyiségekre való megnövekedett igényt. 

AsiaCenter Állati Kölyöknap

Az AsiaCenter 2017. május 13-án, szombaton ismét ingyenes családi napra hív kicsiket és nagyokat!

Állati programokból nem lesz hiány, a gyermekek játszva ismerkedhetnek meg számos barátságos négylábúval, simogathatnak nyuszit, malacot vagy kecskét is, de lesz labirintus játék egérrel és csincsillával, versenyek birka és kecske részvételével, libaterelés bóják között és persze erre az alkalomra a baromfiudvar lakói is ellátogatnak a városba.

Azok kedvéért, akik veszélyesebb állatokra vágynak, Dolák-Saly Róbert Sej-haj, denevér című gyermekműsorával érkezik. Hogy ennek bármi köze lesz a denevérekhez, azt azért nem ígérik a szervezők. Az Apacuka Zenekar 11-kor lép fel a színpadon, ott lesz Ricsi Bohóc és természetesen az Alma Együttes óriási bulija sem marad el. Műsorvezető Cseke András Bundi, és hogy a felnőtteknek is legyen társasága, Laár András elhozza Edebede bácsit és a többieket. 

 

Macskakiállítás április 8-án és 9-én!

Macskakiállítás az AsiaCenterben!
A Felis Hungarica megrendezi az idei év első rangos nemzetközi macskakiállítását az AsiaCenterben április 8-án és 9-én! Az eseményen körülbelül 300 bársonytalpút csodálhatsz meg 20 különböző cicafajtából, akik 15 különböző országból érkeznek hozzánk!

 

Állati programok február 18-án!

Egy éve állatbarát az AsiaCenter!

Állatbaráttá válásunk évfordulója alkalmából 2017. február 18-án, szombaton ismét szeretettel várunk minden állatbarátot az AsiaCenterbe!

Ingyenes

Asia JégCenter

2016. december 2-től egészen a február végig várja a csúszkálni vágyókat az Asia JégCenter. A pálya igénybevétele saját korcsolyával ingyenes! Felszerelés bérlésére a helyszínen kedvezményes áron van lehetőség.

Állati megnyitó az AsiaCenterben

Nemrégiben óriási örömhír érte a magyar állattársadalom tagjait, ugyanis az állatok világnapján megnyitotta kapuit az AsiaCenterben a Kedvencek Korzója! Az átadó ünnepséget megtisztelte jelenlétével Palántay Nagy Kázmér, az Állati Erőforrások Minisztériumának állattitkára, egyben a Kiskedvencek Országos Szövetségének elnöke. Elnök úr vállalta a nemzeti színű kolbász átrágását, majd a sajtó kérdésére elmondta, nem csak állattitkárként, de magánállatként is üdvözli a kezdeményezést, amely a gazdik életét is megkönnyíti. 

Összes kupon letöltése