Események

2019. április 20.

HÚSVÉTI FOTÓZÁS AZ ASIACENTERBEN ÁPRILIS 20-ÁN!

Április 20-án egész nap ingyenes húsvéti fotózásra várjuk tisztelt látogatóinkat a Keleti Szárny 1. emeltén, ahol vidám, tavaszi háttér előtt örökíthetik meg a pillanatot profi fotósunk segítségével. A fotós három képet készít, amelyből egyet nyomtatva a helyszínen átadunk. A többi képet az AsiaCenter facebook oldaláról lehet majd letölteni a fotózást követő napokban.

Piros tojás helyett pedig piros héliumos lufit osztanak hosszteszeink a gyerekek örömére!

2019. április 12.

Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) évfordulós megemlékezése az AsiaCenterben!

50 éve járt először ember a Holdon!

Magyar idő szerint 2019. július 21-én lesz fél évszázada, hogy az emberiség első esetben egy másik égitestre lépett. A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) évfordulós megemlékezéseinek sorát filmvetítéssel, előadással, exkluzív tárlatvezetéssel és a MANT Diákpályázat ünnepélyes díjátadójával folytatja 2019. április 12-én, az űrhajózás napján.
 

2019. április 13.

Fálun Dáfá bemutató az AsiaCenterben!

Április 13-án, szombaton, délelőtt 10 és 17 óra között várjuk a keleti kultúra, a meditáció és a chi kung iránt érdeklődőket az AsiaCenter Nyugati és a Keleti Szárny közti Fálun Dáfá bemutatón.

2019. április 13.

Mentsünk meg egy bulldogot! – VIKINK TATTOO Jótékonysági tetováló hétvége

Jótékonysági tetoválás és programok április 13-án és 14-én a VIKINK tetoválószalon szervezésében.

A rendezvény két napján készülő tetoválásokból összegyűlt összeget a VIKINK TATTOO a BOBU Alapítvány működésének segítésére ajánlja fel.
A BOBU Alapítvány tevékenységét Ön is segítheti a rendezvényen megvásárolt támogatói ajándékok megvásárlásával, mert az ezekből származó bevétel szintén a BOBU Alapítványt illeti meg.

2019. március 9.

Nőnapi fotózás

2019. március 9-én, szombaton csodálatos nőnapi ajándékkal készül az AsiaCenter

Ingyenes, nőnapi fotózásra várjuk kedves látogatóinkat március 9-én, nyitástól zárásig a Nyugati Szárny 1. emeletén! Ezen a szombaton profi fotósunk (CellArt photostudio) készít képet a jelentkezőkről impozáns, nőnapi háttér előtt.

A helyszínen három kép készül, amelyből egyet nyomtatva átadunk. A többi képet az AsiaCenter facebook oldaláról lehet majd letölteni a fotózást követő napokban.

Továbbá szív alakú, héliumos lufival kedveskedünk Hölgy látogatóinknak szintén a Nyugati Szárny 1. emeletén. 

 

2019. február 9.

Véradás

Véradás az AsiaCenterben 2019. február 9-én!

A segíteni vágyóat várjuk a Nyugati Szárny első emeltén déli 12 óra és 17 óra között! Ne hagyja otthon személyi igazolványát, taj- és lakcímkártyáját!

2019. február 14.

3 éve állatbarát az AsiaCenter

​2019. február 14-én lesz éppen 3 éve, hogy az AsiaCenter megnyitotta kapuit a kedvencekkel érkező vásárlók előtt is. A 3. állatbarát évfordulónkon szív alakú, héliumos lufit osztunk látogatóinknak a Nyugati Szárny 1. emeletén. Továbbá különleges Valentin-napi fotózás keretében a CellArt fotóstúdiónk profi fotósa készít fényképet romantikus háttér előtt a jelentkezőkről. Ugyanezen a napon az Állatmentő Angyalokkal is találkozhatnak az érdeklődők.
A részletekért kattintson!

2019. január 12.

Véradás

Január 12-én ismét véradás az AsiaCenterben!  Jöjjön el és véradással segítsen embertársain!

A Magyar Vöröskereszt munkatársai szeretettel várják Önt a Nyugati Szárny 1. emeletén 13 órától 17:30-ig! Ne felejtse otthon személyi igazolványát, lakcím- és taj kártyáját sem! 

2018. december 23.

Ingyenes adventi fotózás az AsiaCenterben

Kedves adventi meglepetés az AsiaCenteről!

Profi fotósunk karácsonyi hangulatú háttér előtt készít képet Önről és családjáról, amelyet a helyszínen kinyomtatva átvehet. Az adventi fotózás ingyenes. Látogasson el az AsiaCenterbe december 23-án és örökítse meg a pillanatot! A fotózás délelőtt 10 órától tart az AsiaCenter Keleti Szárnyának 1. emeletén. Jelentkezni a helyszínen lehet.

Összes kupon letöltése